Megfilmesített irodalom: Fábri Zoltán:Édes Anna
A szerző :
Kosztolányi Dezső (1885-1936) 1885. március 29-én született Szabadkán. „Őseim hatod-hetedíziglen szegény, könyvet bújó, intelligens emberek voltak, akik vidéken éltek-haltak, kis szobák, kis szobák ódon asztalain, horgolt arabeszkes terítőin hagyták életük és kezük nyomát. A vidék a csodák földje. [...] Ott, ahol nincs semmi esemény, csak bor, kártya és mély-mély szomorúság, a lélek élete meghatványozódik, nem tágul, csak mélyül, sűrű, intenzív, különös lesz” – vallotta egyik korai (1913) nyilatkozatában, és a bácskai világ misztikumát, gyermekkora és a családi legendárium főbb szereplőit későbbi írásaiban is gyakran megidézte.
Elemi és gimnáziumi tanulmányait szűlővárosában folytatta, első versét 16 éves korában közölte a Budapesti Napló. Fegyelmi vétség miatt kizárták a gimnáziumból, ezért Szegeden érettségizett, majd egyetemistaként érkezett Budapestre, a bölcsészkar magyar-német szakára. Az első év után Bécsben folytatta tanulmányait, ám néhány hónap múlva visszatért Szabadkára, a Bácskai Hírlaphoz. 1905-től folytatta egyetemi tanulmányait Budapesten, ám végül mégsem diplomázik, hanem a Budapesti Napló meghívását elfogadva végleg az irodalom és az újságírás mellett kötelezte el magát.
Első verseskötete 1907-ben jelent meg, ezt novelláinak gyűjteménye követte 1908-ban – az egyre ismertebb szerzőtől minden lap kért írásokat, a Nyugatnak pedig kezdettől fogva rendszeres szerzője volt. A valódi elismerést az 1910-ben megjelent A szegény kisgyermek panaszai hozta meg számára. Epikus művei a húszas években, a kommün bukása után születtek, először A rossz orvos (1921), majd a magyar prózát megújító művei: Nero, a véres költő (1922), Pacsirta (1924), Aranysárkány (1925), végül az Édes Anna, amelyet 1926 júliusától folytatásokban közölt a Nyugat. Színpadi adaptációja 1936-ban, filmváltozata (Törőcsik Mari címszereplésével, Fábry Zoltán rendezésében) 1958-ban készült.
A harmincas években már nem írt több regényt: ebben az időszakban született meg az Esti Kornél alakja köré szerveződött novellafüzére, ekkor erősödött fel nyelvművelő tevékenysége (kötetre való cikkmennyiséget írt ebben a témakörben, tagja lett az MTA Nyelvművelő Bizottságának és elvállalta a Pesti Hírlap Nyelvőre című kiadvány szerkesztését). 1933-ban fedezte fel fogínyén a rák első tüneteit, élete utolsó három éve állandó szenvedésekkel, kemoterápiás és sugárkezelésekkel telt – 1936. november 3-án érte a halál a budai Szent János Kórházban.
Kosztolányi Dezső: Édes Anna:
A regényt a Nyugat közölte 1926. július 1-jétől folytatásokban, miután Kosztolányi Dezső a szerkesztőknek, Osvát Ernőnek és Gellért Oszkárnak egy napon reggeltől estig tartó felolvasás után bemutatta, méghozzá – mint Gellért Oszkár írja visszaemlékezéseiben – harsányan és elfúlva, olykor-olykor a zokogással küzdve”, ki-kifutva a szobából, hogy lecsillapodjék, a hallgatók pedig szótlanul és meghatottan várták” a felolvasás folytatását.
Az Édes Anna egyértelmű kritikai és közönségsikere oldotta azt a feszült és ellenséges légkört, mely az írót a húszas években körülvette. A jobboldali sajtó támadta Kosztolányit az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság idején vállalt (egyébként csekély) szerepe miatt, a baloldali értelmiség a múlt megtagadásáért bírálta, amiért az Új Nemzedék című újság Pardon rovatában utólag ironikusan írt a kommünről.
A regény több mint két év eseményeit öleli föl. 1919. július 31-én kezdődik a történet és 1921 őszén zárul. A címszereplő késleltetve jelenik meg a műben, 1919. augusztus 14-én lép szolgálatba Édes Anna Vizyéknél, s a kettős gyilkosságot a következő év május 28-ról 29-re virradó éjszaka követi el. Anna és a Vizy család sorsának hátterében a huszadik századi magyar történelem tragikus fordulatai állnak: a Tanácsköztársaság utolsó napja, Budapest román megszállása, Horthy bevonulása, a trianoni békeszerződés aláírása.
Kosztolányi világ- és emberképének legfontosabb jellemzője, hogy az élet megfejthetetlenül titokzatos sokszínűségét, az ember megismételhetetlen egyediségét vallja. Az író minden olyan eszmét és gondolatot elvet, amelyik leegyszerűsítő magyarázatra törekszik, amelyik egyetlen okkal magyarázza a sokszínű világot és az emberi életet. Édes Anna tettével kapcsolatban a bíróság elnöke fejt ki hasonló gondolatot: Tudta, hogy egy tettet nem lehet megmagyarázni se egy okkal, se többel, hanem minden tett mögött ott az egész ember, a teljes életével, melyet az igazságszolgáltatás nem fejthet föl”. A regényben az elbeszélőtől az összes szereplőig mindenkinek nyilatkozni kell Édes Anna gyilkosságáról, s az értelmezés és válasz felelőssége alól az olvasó sem vonhatja ki magát. Az értelmezési lehetőségek felmutatása talán közelebb visz a rejtély megfejtéséhez.
Az úr-cseléd viszonyt, mint a társadalmi igazságtalanság témáját és jelképét a naturalizmus hozta be az irodalomba. Az elnyomó és elnyomott hagyományos szerepéhez többnyire erkölcsi tulajdonságok is társulnak: megalázottságában a cseléd a tisztaság és jóság megtestesítője. A szociális-társadalmi háttér és motiváció az Édes Annában is jelen van. A Balaton vidékéről a fővárosba felkerült lány szerény fizetésért dolgozik Vizyéknél. Az első találkozáskor lezajló párbeszéd, a cselédkönyv szenvtelen adatai (termete, fogai, különös ismertetőjele) a rabszolgavásárra emlékeztetnek. Moviszter doktor a bírósági tárgyaláson arról beszél, hogy Annával gépként bántak, nem tekintették embernek. Ahogy Vizyné körbevezeti Annát a lakásban és kiosztja a napi feladatokat, a külön vacsora, a konyhai fekhely, az elvétetett gyerek az orvos szavait igazolják. Fölerősíti a szociális ellentétet az is, hogy a kommün torz egyenlőségelve után újra a merev társadalmi hierarchia és berendezkedés kerül előtérbe.
Kosztolányi azonban túl is lép a hagyományos úr-cseléd viszony ábrázolásán. Fölmutatja, hogy nem csak Anna kiszolgáltatottja a méltóságos úréknak, hanem a függés kölcsönös. Vizyné állandóan attól retteg, hogy elveszíti Annát. Az tagadhatatlan, hogy most inkább rab volt, mint bármelyik cselédje mellett. Egyelőre nem mozdulhatott mellőle.” (A tünemény) A kettejük közti kapcsolat és kötődés, melyet a gyilkossági jelenet is példáz (Vizyné a halála pillanatában szinte magához öleli Annát), nem szabad emberek döntésén és választásán alapul. A függésben elvesztik szabadságukat, s ez mindkettőjük személyiségét eltorzítja. A közös vonást hangsúlyozza az a tény is, hogy elvesztették gyermeküket. Vizyné tartalmatlan és üres életét a cselédlány tölti ki, belebetegszik abba a lehetőségbe, hogy Anna elhagyja. Anna valóban megfelel az elvárásoknak: tökéletes cseléd. Moviszter jellemzése, miszerint gépként bántak vele, nemcsak a lelketlen bánásmódra utal, mellyel megalázták a lányt, hanem a címszereplő viselkedésére is. Érzéseit a kettős gyilkosságig szinte kikapcsolta, tökéletesen dolgozott. Mint valami halk automata mozgott ide-oda. Mint egy gép, gondolták, mint egy gép.” (Vita a piskótáról, az irgalomról és az egyenlőségről) Az emberi természet azonban nem végletes, nem tökéletes, hanem az állandó változások között formálódik. Az emberi személyiség sokszínűségére és a végletesség veszélyére Moviszter doktor figyelmeztet: Higgye el: nem is olyan jó az a nagyon jó cseléd. Legyen olyan, mint a többi: jó is meg rossz is” (Anyag, szellem, lélek – az ember alkotói). Anna lemond a választás és változtatás jogáról és lehetőségéről, ottmarad Vizyéknél. Patikárius Jancsival való kapcsolatában is természetesnek veszi, hogy az úrfi el akarja csábítani, s nem érti Jancsi tétovázását. Hallott már róla, hogy ez természetes. Kettejük közül a fiatalember a megilletődöttebb, s Anna az, aki végül is magához vonja az úrfit. A lány tisztában van a cselédszereppel. Szó nélkül veszi be a magzatelhajtó porokat, ám a gyilkosság egyik közvetlen indítéka éppen Jancsi és Moviszterné flörtje.
A szegény-gazdag ellentét bár motiválja Édes Anna tettét, és határozott hátteret rajzol a történet mögé, nem teljes válasz a miért?” kérdésére. Az emberi lényegen a társadalmi rendszer megváltoztatása nem módosít. A regény kurzusváltás időszakában játszódik, a vörösből” a fehérbe” való átmenetkor. Legfeljebb a szerepek, a ruha,
a beosztás, az állás, a modor cserélődnek. Ficsor házmester újra szolgálatkész lesz, Viatorisz, a boltos újra köszön a vevőknek, Vizyné Anna megjelenésekor leveti régi, lila pongyoláját, melyben a kommün idején szokott kijárni az utcára, hogy proletárasszonynak tekintsék”, és a szekrénye előtt magára kapta fehér pongyoláját, pezsgőszín harisnyáját, barna félcipőjét” (Anna). Az emberi kapcsolatok természetrajzát, az emberi minőséget a társadalmi fordulatok nem érintik.
A szegénység-gazdagság ellentéte nem csupán szociális jellegű, hanem nyelvi is. Anna képtelen önmagát kifejezni. A Vizyéknél történő bemutatkozáskor Ficsor közvetíti érzéseit, a bírósági tárgyaláson az elnök fordítja le emberi beszédre Anna hallgatását: Azt érezte, hogy haragszik rájuk, agyát hirtelenül elborította a vér, nem bírt uralkodni magán, eszébe jutott talán, hogy egyszer az asszony megszidta, bosszút akart állni” . Anna ábrázolásánál Kosztolányi nyelvszemlélete Wittgenstein és Heidegger nyelvfilozófiai tételével mutat rokonságot, mely szerint a tudat határa a nyelv határával azonos. Kosztolányi azonban túl is lép e tanításon, és éppen a nyelv segítségével ábrázolja a nyelvi képesség beszűkülését, a szó erejével fejezi ki a kimondhatatlant. Anna nyelvi szegénységével, artikulációra való képtelenségével áll szemben a többi szereplő locsogása. A probléma fontosságát jelzi, hogy az első és utolsó fejezet, mely keretbe foglalja a regényt, azt példázza, hogy az emberi élet titkát, a megfejthetetlent beszélik szét, s a szavak tengerében elvész a lényeg. Legalább a Krisztinában ezt beszélték” – olvashatjuk Kun Béla menekülésével kapcsolatban,
a zárófejezetben pedig Druma és két kortese ad egyértelmű” választ a Koszlolányi-jelenségre. A köznapi kommunikáció értelmetlenségét jelzi az a visszatérő motívum is, hogy gyakran valami külső zaj nyomja el a beszélgetést: zajforrássá silányul az emberi szó. De amit mondott, azt már nem lehetett hallani” (Párbeszéd egy zöldkerítéses ház előtt).
Nyelvi kifejezőképesség híján Anna elsősorban érzékszerveire hagyatkozik. A világtól való idegenségét jelzi, hogy Mikor ide belépett, a gyomra egyszerre fölémelyedett, olyan rosszullét fogta el, hogy azt hitte, azonnal összerogy. Valami kimondhatatlan büdösséget érzett, mint a patikában, éles hideg szagot, mely egyre jobban facsarta az orrát, kavarta belét” (Anna). Nem tudott enni, és Akármit csinált, nem bírta megszokni ezt a helyet. Szaglása, mely éles volt, mint a kutyáé, tiltakozott ellene” (Anna). Amikor bevette Patikárius Jancsi porait, csak végtelen keserű ízt érzett: És csak azután lett igazán keserű, mikor már bement és ledőlt az ágyára. Marta szájpadlását, égette nyeldeklőjét az a büdös keserűség. Csak a méreg lehet ilyen keserű” (Valami nagyon keserű). Reggel felébredve nem lát semmit, körös-körül fekete volt a világ: megvakult” (Valami nagyon keserű).
Az Édes Annában a történelem, a társadalom és az emberi viszonyok kuszáltsága a tárgyak szintjén is jelentkezik. Az áttekinthetetlen zűrzavar leírásával indul a regény. Vizynét – Annát várva – bántotta, hogy zsíros tányérok még ott maradtak a középen a rízsfelfújt mellett, meg hogy a porcukorszelencén a legyek dőzsöltek. Szeretett volna egy kis rendet teremteni” (Anna). Anna úgy érezte, ellenséges tárgyak veszik körül:
Maguk a bútorok is valami mérhetetlen rémülettel töltötték meg” (Anna). Az idegenkedés miatt föl is akar mondani, de mégis marad. Sőt, a nagytakarítás révén úgy tűnik, úrrá is lesz a káoszon. De mindez csak időleges. A fogadást követően a rendetlenség, az ételmaradékok futurista” látványa a meghatározó. A tárgyak újra föllázadnak Anna ellen, kikerülhetetlenné téve ezzel a lány gyilkosságba torkolló lázadását is. A Vizy-ház káosza csupán jelképezi a világ emberidegenségét: így kap jelképes értelmet Anna születésének dátuma: 1900. A címszereplő sorsa a huszadik századot jelképezi, melyből hiányzik a harmónia és a humánum, de jelen van elfojtva vagy felszínre törve az erőszak, a brutalitás, az embertelenség.
Édes Anna alakja, tettének motivációja rokonságot mutat a freudi mélylélektan elfojtás-kitörés tanával. E szerint a sok apró és észrevehetetlen megaláztatás robban ki látszólag értelmetlenül a bál éjszakáján, a címszereplő részeg kimerültségében”. Kosztolányi ábrázolásmódja sokban azonosítható a freudi felfogással. De éppen a sokszínű személyiségről vallott nézete mond ellent annak, hogy az Édes Annát a pszichoanalízis példaregényének tartsuk. Az elbeszélő maga is ironikusan szól az ambiciózus védőügyvédről, aki Pierre Janet lélektani tanulmányából citál idézeteket Anna tettének indoklására. Ha mélylélektanról beszélhetünk, akkor inkább Ferenczi Sándor a kriminológia és a pszichoanalízis kapcsolatát vizsgáló műve áll közel Kosztolányi felfogásához: A bűntettesek tudatos bemondása és a bűncselekmények ténykörülményének még oly beható megállapítása sem fogja soha kielégítő magyarázatát adni annak, miért kellett annak az egyénnek az adott helyzetben azt a cselekedetet elkövetnie. A külső körülmények a tettet igen sokszor egyáltalán nem indokolják; a tettes pedig – ha őszinte – be kell, hogy vallja, hogy tulajdonképpen maga se tudja, hogy mi vitte rá a tett elkövetésére; legtöbbször azonban nem őszinte még önmagával szemben sem és utólagosan keres és talál magyarázatokat alapjában értelmetlen és lelkileg indokolatlannak látszó viselkedésére, vagyis racionalizálja azt, ami irracionális.” Ezt a racionalizálási feladatot végzik el, Anna helyett is, a tanúk a bírósági tárgyaláson. Druma Szilárd szerint a lány egész éjjel a kést kereste, s a bűntett politikai hátterét hangsúlyozza, Ficsor szerint már régóta készülődött a tettre, Ficsorné szerint rossz lány volt. Csak Moviszter áll ki Anna mellett.
Moviszter központi szerepet játszik a műben. Bár véleménye egy az Anna tettét megítélő sokféle vélemény közül, felfogása alapvető vonásokban Kosztolányi kései verseinek világképét tükrözi. Ezért szokták az író szócsövének is tekinteni. Az orvos különös figura. Betegebb volt, mint akármelyik páciense”, fiatalon Berlinben az egyetemen tanársegéd és szívspecialista volt, itthon a közkórházakban és a munkásbiztosítóknál dolgozott, felesége állandóan megcsalta. Sztoikus nyugalommal igyekezett távol tartani magától a világot, őrizni függetlenségét. Lelkében azonban ott élt a részvét minden megalázott és megszomorított embertársa iránt: Nem tartozott se hozzájuk, se másokhoz, mert nem volt se burzsoá, se kommunista, egy párt tagja sem, de tagja annak az emberi közösségnek, mely magában foglalja az egész világot, minden lelket, aki él és élt valaha, eleveneket és holtakat”
Hogyan lehetünk úrrá a világ, a történelem káoszán, a személyiség ellentmondásain, az emberi kapcsolatok zűrzavarán? Moviszter az irgalom, a keresztény szeretet és alázat fontosságát hirdeti. Elveti a nagy és fellengzős eszméket, melyek szentesítik a bűnt, az erkölcstelenséget és brutalitást. Tudja, hogy a világ nem a tökéletesség színtere, s vallja, hogy az eszmény, Krisztus országa a lélekben van.A könyörület, a szeretet, az irgalom a legfőbb érték az Édes Annában. Ezt jelzi az is, hogy Kosztolányi latin nyelvű halotti szöveget illesztett a regény elé mottóként. Az egyetemes nyelven megfogalmazott ima könyörgés a cselédlányért, az áldozatokért, a szereplőkért, valamennyiünkért.
Fábri Zoltán Édes Anna:
1958, fekete-fehér, 89 perc,
Szereplők: Törőcsik Mari, Kovács Károly, Mezey Mária, Fülöp Zsigmond, Greguss Zoltán, Báró Anna, Horkai János, Vadnay Éva, Makláry Zoltán, Simon Erzsi, Barsi Béla, Sitkey Irén, Raksányi Gellért, Böröndy Kati, Gobbi Hilda, Újváry Viktória, Kálmán György, Zách János
Miközben a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond több regényét is megfilmesítették (Beszterce ostroma, Különös házasság, Forró mezők, Úri muri, Rokonok), az első Kosztolányi-adaptációra 1958-ig kellett várni.
Ennek elsősorban politikai oka volt: Kosztolányi műveinek nyitott, polgári értékrendje beilleszthetetlen volt a sztálinista, totalitárius kultúrpolitika fővonalába. Az ötvenes évek végén azonban valamelyest nőtt az alkotók mozgástere, főleg, ha elkerülték a közvetlen, napi aktualitású politikai témákat. Az 1919-es kommün bukása utáni időkben játszódó Édes Anna Fábri életművének egyik vezértémájához, a kiszolgáltatottság drámáihoz kapcsolódik, a Hannibál tanár úrral megkezdett utat folytatja. A megalázott, tönkretett, és végül gyilkossá lett cselédlány tragédiájának megidézése során Fábri az eredeti regény lélektani motivációi mellett a társadalmi-politikai közeg brutalitásának bemutatására is nagy súlyt helyez. A „belső” és a „külső” elnyomás, kiszolgáltatottság párosításának példája, hogy a Vizy család által kihasznált, látástól vakulásig dolgoztatott Anna robotolását a budapesti utcákon masírozó katonák képeivel váltogatva, erőteljes párhuzamos montázsban láthatjuk.
Fábrinak a kamaradráma (a német kammerspiel), az expresszionista hatáselemek és a hangsúlyos montázskompozíciók iránti vonzalma igen pontosan elemezhető ebben a míves, klasszikus stílusban elkészített adaptációban. Az erőteljes kontrasztokra épülő, nagy gonddal megválasztott, gyakran szokatlan alsó- vagy felső kamerapozícióból felvett beállítások komoly érzelmi töltettel és nagy drámai erővel bírnak. Az expresszív montázsépítkezés talán legfeltűnőbb példája Anna lázálom-jelenete (a lány őszintén szerelmes a ficsúr Vizy Jancsiba, a fiú azonban csak elcsábítani akarja a csinos leányt, és amikor megtudja, hogy teherbe esett, a magzat elhajtására kényszeríti – a gyógyszer bevétele utáni lázas sokkba Anna majdnem belehal). A látványos képi hatásokat általában a zajok és zörejek drámai hangkompozíciói kísérik, fokozzák (vészterhesen monoton zajok, mint a csöpögő csap, vagy hirtelen kiáltások, hanghatások, esetleg Anna egzecíroztatásának egyre hangosabb, egyre kíméletlenebb, pattogósabb vezényszavai). A stíluselemek döntően azt célozzák, hogy a néző minél teljesebben azonosuljon Anna figurájával: az ő szemével lássa a történetet, élje át a fizikai és érzelmi kisemmizés drámáját.
Édes Anna Fábri filmjében törékeny álomvilágban él. Amikor nem marad lehetősége az álomvilágba való menekülésre a rémálomszerű hétköznapokból, amikor sokkolja az estély hisztérikus forgataga és megtapasztalja Jancsi csalfaságát; az emberségében, nőiségében megalázott és tönkretett cselédlány a megcsalatás önkívületében válik gyilkossá. Az alázatos, törékeny és ártatlan parasztlány, Édes Anna eljátszására a Körhintában felfedezett Törőcsik Mari tökéletes választás: félénk, lesütött tekintetéből, ijedt rebbenéseiből sugárzik a naivitás – így még erőteljesebb a kontraszt a hősnő figurája és az őt körülvevő világ nyersesége között.
Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!
